Iskolánkról

„Gyermekkel foglalkozni a legszebb feladat, ami számunkra e földön adatott.”

(Brunszvik Teréz)

 

ISKOLÁRÓL

A Nagytarcsai Blaskovits Oszkár Általános Iskolában 1979-től folyik az oktatás.

Csendes, védett környezettel, nyugodt légkörrel, jó levegővel várjuk a gyerekeket. A leendő elsősök családias légkörben kezdhetik a tanulást, óvodás barátaikkal együtt könnyebb az alkalmazkodás az iskolai élethez.

Intézményünkben a tanítás 8 órakor kezdődik, 7 órától pedagógus ügyeletet tartunk. A tanítási órák 11.45-kor vagy 12.40-kor fejeződnek be az alsó tagozaton. Ezt követően napközis ellátás keretében (16 óráig) a gyerekek ebédelnek, játszanak és elkészítik a házi feladatot is, de 17 óráig felügyelünk a tanulókra. A felsős tanulók számára, a másnapra való felkészülést a tanulószobai foglalkozás biztosítja.

Fentiekben felsorolt lehetőségeken túl iskolánk az alábbi, minden évben megtartott programokra várja jelenlegi és leendő tanulóit:
– házi- és területi tanulmányi versenyek
– Költészet napja
– Blaskovits Nap
– Blaskovits Gála
– ünnepi műsorok
– Madarak és fák napja

 

 OKTATÁSRÓL

Iskolánkban az oktatás és nevelés terén a gyermekközpontúságot helyezzük előtérbe. A tanulók hatékonyabb egyéni fejlődéséhez fejlesztő pedagógus is segítséget nyújt.

Munkánkat az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai: logopédus, pszichológus és gyógypedagógus segítik.

Szabadon választható tantárgyak szeptembertől a kerettantervi ajánlás szerint változnak.

Szakköreink biztosítják tanulóink tehetségének kibontakoztatását: sakk, rajz, színjátszó, énekkar, labdarúgás, iskolai sportkör, úszás lehetőségeiből választhatnak.

SZABADIDŐRŐL

Pedagógusaink különféle programok szervezésével segítik a diákok iskolán kívüli kulturális életét és a szabadidő hasznos eltöltését (múzeum- és színházlátogatások, kirándulások, osztályprogramok stb.).

Iskolánk teljességéhez hozzájárul egy dinamikusan működő diákönkormányzat, mely a diákok képviselete mellett tanévnyitó parti, mikulás buli, adventi vásár, karácsony, farsangi bál, húsvéti népszokások, hulladékgyűjtés szervezésével színesíti a diákéletet.

A tanulók nemcsak a játékidőt, hanem egyes tanórákat is eltölthetnek a barátságos, játékokkal teli klubszobában.

Az iskola épületében önálló zeneiskola is működik, így a gyerekeknek az intézményen belül lehetőség nyílik a szolfézs és hangszeres zene tanulására.

 

Részlet az iskola Pedagógiai Programjából (2020.):

“Az iskola nevelőtestületének pedagógiai hitvallása:

„Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap”   (Szent-Györgyi Albert)

1. Alapelveink

Értékeink átadása és erősítése

– A gyerekeink erkölcsi fejlesztése során igyekszünk kialakítani a felelősségtudatot, igazságérzetüket, önálló gondolkodásra, önfegyelemre és felelős életvitelre kívánjuk őket nevelni.

– A példamutatást az iskolai közösségi életben erősíteni kívánjuk.

– Az iskolai életben szeretetteljes emberi kapcsolatok kialakítására törekszünk.

– Megismertetjük tanulóinkkal a nemzeti kultúrák és történelmünk fontosabb eseményeit.

– A törvénytiszteletre, az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletére neveljük őket. – A családi élet kiemelkedő jelentőségének, testi és lelki egészség kialakításának megismertetésére törekszünk;

– Célunk, hogy a természetet és környezetünket megismerjék, értékeit védjék, törekedjenek takarékosan és felelősségteljesen felhasználni az ott rejlő erőforrásokat.

Esélyegyenlőség

– Személyiségfejlesztésük során a hátrányos helyzetű vagy a fogyatékkal élő emberek iránt legyenek segítőkészek és érzékenyek.

– Az iskolában erősítsük gyerekeinkben a folyamatos alkalmazkodás képességét.

– Motiváljuk közösségünket az új helyzethez való alkalmazkodásra.

– Fontos pedagógiai szempont, hogy lehetőséget biztosítsunk a beilleszkedési, tanulás, magatartási zavart mutató és a sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztésére.

A tanulás tanítása

– Az élethosszig tartó tanulás tanítása az iskola alapvető feladata.

– Így a pedagógusoknak a diákok érdeklődését fel kell kelteni a tanítandó ismeret iránt.

– A folyamatnak elengedhetetlen lépése a tanulás, ismeretszerzés lehetőségeinek megismertetése, a szerzett tudás alkalmazása, valamint az eredmények értékelése.”

 

Az iskola elérhetőségei:

Cím: 2142 Nagytarcsa, Múzeumkert u. 2-4.
Tel.: 06/28/546-616
Honlap: https://nagytarcsa-blaskovits.hu/

 

gyerekek

Legutóbbi bejegyzés