“Ősi” evangélikus lelkészi családból származik. Szülei nagy gondot fordítottak neveltetésére. Meleg családi körben nőtt fel öt testvérével együtt. Gimnáziumi tanulmányait különböző felekezeti iskolákban végezte el, talán ezzel is magyarázhatók ökumenikus nyitottságának gyökerei.
1927-ben kezdte meg teológiai tanulmányait. 1931-ben Sopronban elvégezte az evangélikus teológiát, Finnországban volt ösztöndíjas. 1932-ben szentelték lelkésszé, 1933-1935 között a új-hatvani gyülekezetben szolgált, egy év alatt templomot épített, presbiterével Legány Ödönnel karöltve. Itt alapított családot is, 1935-ben vette feleségül Lehel (Lülik) Ilonát
25 évesen Új-Hatvani templom
1935-1942 között Nagytarcsán volt lelkész. Itt születtek gyermekeik Gábor (1937) és Ildikó (1941). A finn minta alapján 1937-ben megkezdte a népfőiskola szervezését, amelyet aztán 1938-ban alapítottak meg. A népfőiskola mozgalom célja a 4-6 elemit végzett, főként parasztfiatalok továbbképzése volt.
1944 márciusától kezdve Raffay Sándor püspök megbízásából elkezdte az árva gyermekek szervezett mentését. 1944 karácsonyáig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt támogatásával. Ezért a tevékenységéért kapta meg 1972-ben a Világ Igaza címet. Az ezerhatszáz megmentett gyerek egyike Oláh György, későbbi Nobel-díjas tudós volt. A gyerekek mellett az otthonok 400 dolgozója is menedéket, oltalmat talált.
A háború végén sok gyermeknek senkije nem maradt. Sztehlo Gábor az árvákat nem engedte szélnek, továbbra is gondoskodott róluk, de már nem 32 kis, hanem egy nagyobb gyermekotthonban. 1945 tavaszán a Weiss Manfréd család egyik tagja által felajánlott megüresedett zugligeti villákban megszervezte a Pax gyermekotthont, ahol törődéssel, szeretetével próbálta pótolni a pótolhatatlant: a szülői otthon melegét.
Pax gyermekotthon
az “Otthonteremtő” a “Gyermekmentő”
Az itt élők száma hamarosan 700-800 főre duzzadt. Ők hozták létre a Gaudiopolis (Örömváros) gyermekköztársaságot, amelynek demokratikus légköre az ott élők egész életére meghatározó hatással volt. A köztársaságnak saját alkotmánya és törvényei voltak, a vezetőket, beleértve a miniszterelnököt és a minisztertanács tagjait, demokratikusan választották. A diákok nem csak tanultak, ők építették az iskolát és a sportpályát, műhelyekben dolgoztak és gazdálkodtak, saját pénzük volt, a „Gapo dollár”, amelynek árfolyamát a villamosjegyhez kötötték, még saját vicclapot is kiadtak, aminek a neve „Gapo-Matyi” volt. A tekintélyelvet ellenző Sztehlo nem vállalt tisztséget, csak tanácsadóként működött. Gaudiopolist sem a magyar állam, sem az egyház nem támogatta. Segítséget csak a Nemzetközi Vöröskereszttől kaptak.
Gaudiopolis
A gyermekotthon államosítása után segédlelkész volt a budavári, kelenföldi, majd a kőbányai gyülekezetben. 1956-ban családja Svájcba költözött, de ő nem ment velük, mert folytatni kívánta munkáját. Az evangélikus egyház keretén belül, öregeket és fogyatékosokat gondozó szeretetotthonokat szervezett. 1961-ben svájci látogatása közben infarktust kapott, így orvosi javaslatra Svájcban maradt és ott folytatta tovább lelkészi tevékenységét. Útlevele lejárt, még látogatóként sem térhetett vissza Magyarországra. A szigorú korlátozást a svájci állampolgárság elnyerése oldhatta volna fel. Áhította a tíz éves várakozás leteltét, hogy hazatérhessen végre szeretett hazájába. Két hónap választotta el álma megvalósulásától. Hamvai hazatértek, a Farkasréti temetőben nyugszik.
Sztehlo Gábor ihlette Radványi Géza Valahol Európában című filmjét és főszereplőjét, az alkotásban szereplő gyermekek nagy része is Gaudiopolisból jött. A gyermekköztársaságról Szántó Erika készített dokumentumfilmet, majd tévéjátékot.
a film: “Valahol Európában”
Sztehlo életében a magyar államtól semmilyen elismerést nem kapott, a hatalom nem tudott mit kezdeni vele, mert nem volt kommunista, az egyházak viszont túlságosan szabadelvűnek tartották. Az általa megmentettek és neveltek 1990-ben nevét viselő alapítványt hoztak létre, amely önálló életet kezdő állami gondozottakat támogat.
